A Tigris

Kedvenc könyvesboltom: a Foyles, 

5 szinten terül el, minden van benne ami a szem-szájnak ingere térképektől könyveken át mindenféle DVD és CD-ig és a kávézó is elég jó. Najó, nem épp annyira jó mint a Frei otthon, de majdnem. Van koffein a KVban és némi íze is, és a sajttorta (Csilla most fogd be a szemed!) világbajnok. A könyvfelhozatalról csak annyit hogy a „normál” irodalmon kívül (? csak a besorolás nélküli fiction egy külön szint) a Military egy külön terem (marcona bácsik olvasgatnak ott, mostanában talpig pipacsos kitűzőben), van Cookery egy teremnyi, és ha nem elég, oldalt még egy terem „More Cookery” felirattal (stílszerűen abból nyílik a kávézó, ahol ma is meg bírtam volna kérdezni vagy két kisgyerekes anyától, hogy mi a jó istent akar ott a kb öthónapos gyerekével, üvegrepesztő zajban úgy püfölve a sikító gumiállatot, hogy az túlsikítsa a gyereket, a teremben a zenét túlüvölteni próbáló kb 50 felnőttet és az üvöltő zenét ). A legfőbb álmélkodásom tárgya a második emeleti két hosszú pult, aminek az egyik oldala Gay Fiction, a másik oldala meg a Lesbian Fiction, de még eddig sose mertem közel menni hozzá, elsősorban, mert senki mást se láttam közel menni hozzá. Ma igen, ki is nyitottam egy könyvet, asszem egy darabig ezzel fogok álmodni. A mai napig sose gondoltam volna, hogy a sarkán lyukas zokni erotikusan vonzónak számít.

Az első emeleten lehet nosztalogni vagy honvágy-kúrálni. Kb 70 egyéb nyelv könyvei között ("Könnyen és gyorsan hindiül", ill. "Első arab nyelvkönyvem") van egy polcnyi magyar könyv is, enyhén vicces összeállítás főleg Ulpiusból. Régebben az urdu mellett voltak, mostanában valamilyen érthetetlen meggondolásból átkerültek a kelet-európai blokkba a román és a lengyel mellé.

A kedvenc részlegem az állatoson kívül, bár tudom, mit mondok ezzel magamról: a gyerekkönyvek. Az eddig magam mögött tudott angol irodalom kemény magva egy medvés-kalapos, egy jávorszarvasos: ”This moose belongs to me!” de ami mindent visz és betekintést nyújt a brit lélekbe, az a „The tiger who came to tea” A tigris valamiért amúgy is kiemelt kedvenc zsenge gyerekkorban, hemzseg a gyerekversekben és mondókákban.

A történetben tigrisünk bekopogtat a nagymértékben szőke és óvodáskorú főhősnőék ajtaján épp akkor amikor teázáshoz készülődnek és már szépen meg van kenve az összes szendvics, sütik és tea az asztalon, és panaszkodik, hogy éhes. Főhősnő röpke egyeztetés után az anyukájával, behívja hogy teázzon velük. A tigris teáz: megeszi az összes szendvicset, az összes sütit, megissza az összes teát. Amikor ezzel elkészül, még mindig éhes és szomjas. Felkel, kirámolja a hűtőt, a konyhaszekrényeket, kiissza a csapból az összes vizet. Majd közli, hogy soha ilyen jó délutáni teázáson még nem volt, köszöni és odébbáll. Főhősnő és anyukája tanácstalanul tekergetik a hörgő vízcsapot, ahol még kezet se tudnak mosni, és azon tanakodnak, hogy mindjárt jön apuka és neki sem tudnak vacsorát adni. Majd apuka megérkezik.

Ezen a ponton szeretném, ha magyar ismerőseim elgondolkoznának, hogy mit tenne ilyenkor egy rendes magyar apuka?

…

…

Na?

Kérdeztem már néhány embert, vérmérséklettől függően olyanokat válaszoltak, hogy:

•         Káromkodna
•         Lekenne kettőt az asszonynak, hogy miért hagyta
•         Fogná a kisbaltát és elmenne tigrist keresni

stb. 

Ám ha továbblapozunk, betekintést nyerünk a brit lélekbe, ami korántsem az offenzív megoldások híve. Brit apuka ugyanis ragyogó arccal közli, hogy semmi baj, összepakolja kiscsaládját és elviszi egy kávézóba.

Ahol esznek hihetetlen rózsaszín dolgokat, isznak rá szivárványszínűt és még egy nagy vödör fagylaltot is betolnak, ami otthon pl nem is volt. És mindenki elégedett. Hazafelé menet meg vesznek egy különösen nagyméretű tigristáp-konzervet arra az esetre, ha netán újra eljönne a tigris teázni.